Sziasztok! Az utóbbi időben annyi mémet, shitpost-ot meg egyéb nyalánkságokat látok, amik folytán eszembe jutott egy téma. Egy olyan téma, ami a legtöbb embernek szerintem más dolgok kapcsán juthat az eszébe. Na, de ettől szép a világ, hogy mások vagyunk.

Ez a lusta, modern, élethelyzeteket felidéző, komolytalan, agyzsibbasztó kommunikáció – mármint a prosztó mémelés – igazából remek alibi a kapcsolataink fenntartására. Ha pl. annyira komoly barátságot ápolunk valakivel, hogy egy normális témát se tudunk felhozni, csak elég, ha küldünk egy vicces képet és jelezzük neki, hogy itt vagyunk, traccspartira – haha – készen. Irgum-burgum viszont akkor, ha nem reagálunk rá. Ezzel nem csak megbántjuk – haha – a másikat, hanem adunk egy tanúbizonyságot arról is, hogy humortalan, depresszív, befásult emberek vagyunk – ez tényleg vicc. Arról már nem is beszélek bővebben, mi történik, ha őszintén megkérdőjelezzük, ér-e valamit a beszélgetés. Egyértelmű: megkapjuk azt, hogy ő kezdeményezett, ő megkeresett és mi pedig elrontottuk a beszélgetést, b@sszuk meg magunkat, a másiknak erre nincs szüksége. Lol.

Nyilván szélsőséges példákat hoztam fel, nem akarok általánosítani. Ugyanis vannak olyan helyzetek, pillanatok, állapotok, amikor tök jó dolog ilyen vizeken evezni és valóban kikapcsolja, megnevetteti az embert, vagy felidéz benne valamit, amivel más is tud azonosulni. Én se azt mondom, hogy folyamatosan önjelölt pszichológust kell játszani, de ha a dolog elsülhet ebben az irányban, akkor miért ne sülhetne el a másik végletben is? Mindenből megárt a sok. Abból is, ha valaki még rémálmában is mémeket kap.

Szóval, eljutottunk oda, hogy manapság már alibije lehet egy kapcsolattartásnak a mémelés. A "Hogy vagy?" jobb esetben csak ezután jön, vagy ezután se. Nincsenek igények, nincsenek elvárások a másikkal szemben (megj.: erre majd kitérek egyszer egy másik posztban). Ami régen a hoax infókat tartalmazó körlevél volt, az manapság a prosztó mémelés – orrba, szájba, fülbe, mindegy.. csak el legyen küldve.