Alapjáraton szimpátiát keltesz az emberekben, hogyha szentimentális beállítottságú vagy. Ez egy ritka tulajdonság, amire nem ujjal mutogatnak, hanem kíváncsiságot, titokzatosságot fedeznek fel benne. Azonban – mint minden mást is – nem erény túlzottan kamatoztatni sőt, hátrány.

Az ideálisnak "leírt" tulajdonságok – amelyek a médiából, hagyományokból erednek – egyik ellenkezője, fekete báránya a szentimentalizmus. Szimpátiát vonz, de hosszútávon taszító hatással bír. Ennek az az oka, hogy túlzottan elmerül egy adott problémán, szituáción és mereng rajtuk. A problémákon való könnyed túllépés, legyintés pedig szimpatikusabb hatást kelt, mintsem elmélkedni és költői hasonlatokat levezetni egy rosszul sikerült bevásárlásból. Irritáló hatása van az adott témának a negatív részét is levezető tulajdonsága miatt. A szentimentalizmus ugyanis nem szűri ki, nem válogatja meg, hogy miről érzelegjen: minden jó- és rosszról erőteljesen teszi azt. A kialakult társadalmi hagyományok és tapasztalatok szerint, az ember eleinte nem beszél a problémáiról, ezért kiváló fegyver lehet a szimpátia megszerzésére, illetve – a legtöbb esetben – hódítás céljára is annak ritkasága miatt: fogékonyságot eredményez. Azonban a haszna ezzel véget is ér. Ez a kis haszon eltörpül az olyan "megszokások" miatt, mint pl. a szexualitás megkérdőjelezése, mivel a túlzott szentimentalistákat homoszexuálisoknak ítélik meg. Továbbá igényel egy olyan befogadókészséget is, amely csak egy ugyanannyira szentimentalista fél számára lehet előnyös is, nem csak megérthető.

Amíg egy évszázada a szentimentalizmus egy vezető tulajdonságot jelentett, addig manapság csak egy erénytelen érdekesség, amely a szociális életben csak az adott hangulatoknak, pillanatoknak tud megélhetést adni.