Furcsa érzés újra ide írnom. Sok idő eltelt azóta és a régebben levezetett gondolatmeneteim egy részével már nem is igazán értek egyet, de ez a blog – ahogy próbáltam hangoztatni is – egy tükre marad a személyemnek: a múltamnak is, a jelennek is és a jövőnek is. Én nem fogok akképpen cselekedni, mint a legtöbb, álszent ember, hogy letörlöm azokat a dolgokat, amiket már nem érzek magaménak és az sem érdekel különösképpen, ha alig olvassa el valaki - bevallom, volt már olyan, amikor érdekelt és ezáltal próbáltam is feltűnni, de ez azóta nem releváns. Ez a témacsokor is, amiről most olvashatsz, ki fog térni majd ennek a legjelentősebb okára.

A témacsokor legjelentősebb része – aminek belenyúlásába ezennel én is csatlakoznék – a "járványhelyzet". Mivel nem vagyok virológus, politikus és gazdasági szakértő sem, ezért nem arra a vonzatra térek ki, ami mondhatni szakmai újságcikkekbe, köhöm pánikkeltésekbe fordulna. Az emberi kapcsolatok vírus általi tönkremenéséről szeretnék javarészt filózni. A szubjektív véleményem szerint nem történt még ekkora lezüllés, pusztulás, kiüresedés az emberi kapcsolatokban, mint néhány hónapja. Nyilván az elmúlt, másfél évtizedhez viszonyítok csak, mert máshoz nem tudok. Annyira nem vagyok még öreg és tapasztalt. :-)

Kibújtak a szögek rendesen a zsákokból. Szomorú, hogy ehhez egy világjárvány és egy ebből adódó krízishelyzet kellett. Szomorú, hogy az emberek csak akkor ismerik meg egymást- és magukat is igazán, ha kényszert kapnak rá: a limitált lehetőségek miatt nem tudnak mit kezdeni magukkal, se a párjukkal, rokonaikkal. Akarva-akaratlanul magukba fordulnak, mert mindent idegennek és furcsának élnek meg, pedig igazából olyan drasztikus mértékben nem történt változás – még. Sugárzik a rugalmatlanság. Hirtelen rájönnek arra, hogy mennyire sok sebből vérzik az életük és lecsapolják, leamortizálják egyaránt a barátságaikat és távolabbi kapcsolataikat is. Az én bajom sokkal nagyobb mint a tiéd, te nem látsz ebbe bele, te nem tudsz segíteni, nekem nincs időm rád, nekem tele van a f@szom mindennel, stb. Meg merek esküdni rá, hogy ezeket nem csak én figyeltem meg. Hirtelen mindenki depressziós lett..

Pedig gondoljunk bele – ha már tényleg ilyen fos minden –, nem az lenne a logikusabb és célravezetőbb, ha többet foglalkoznánk egymással? Olajat öntünk a tűzre, hogy elzárkózunk és áldozatnak érezzük magunkat. Mindnyájan áldozatok vagyunk, ezt valahogy elfelejtjük. Van, aki a munkahelyét vesztette el, valaki a magánéletét, valaki pedig az előre kiperkált fesztivál belépőjét. És? Ez nem drasztikussági sorrendben lett most felsorolva, mindegyikben van sérelem nyilván. Van, aki legszívesebben agyonverne egy-egy újságírót a hírek olvasása kapcsán és van olyan is, aki kezet fogna velük. Van olyan, aki boomerkedik és van olyan is, aki tapasztalatok nélkül okoskodik. Ilyen káoszok közepette persze, hogy valahol megértem az általános pesszimizmust, ingerültséget, de pont ennek a minimalizálása céljából kellene többet beszélgessünk egymással. Kibeszélni a sérelmeket, az ellentétes véleményeket meghallgatni és levonni a konklúziót, nem pedig homokba dugott fejjel, igénytelenül tudomást sem venni a kapcsolatainkról, mondván ők most a legkisebb problémáink. Józan paraszti ész: pont most jutna több időnk egymásra, tényleg az én logikámmal van baj? Nem mellesleg, aki valóban volt már depressziós, az pontosan tudja, hogy legalább ugyanannyira káros a mélytengeri depizés, mint pl. Szabó Péter bölcsességeivel dobálózni.

Számomra ez a jelenség annyi tanító jelleggel szolgál, hogy ne vegyem komolyan az embereket, legalábbis azt a fajta komolyságot minimum osszam el 2-vel és talán az fog a legközelebb állni a valósághoz. Ezért se foglalkozok már olyan dolgokkal, hogy feltűnjek, vagy a legtöbb olvasónak tetsző irományokat osszak meg. Az egészséges határt úgy érzem be tudtam lőni. Ha már mindenki a megúszásra megy – ebben látom ugyanis a legnagyobb okot az eddig leírtakkal kapcsolatban –, én vállalom a kockázatokat és mellékhatásokat is.

*Trigger Warning*

Elborult elméletnek fog hangzani, de itt hagyom ezt is végszónak. A valódi járvány még mindig a manipuláció és ez a fajta jelenség, mentalitás elég közel áll már ahhoz, hogy a jövőben miképpen fogják passziváltatni az ellenállást az emberekből: ha nincs összefogás, egymás iránti törődés és érdemi kommunikáció, zombik módjára fognak minden sz@rt letolni a torkunkon, mert ha már a saját kapcsolatok se lesznek érdekeltek, akkor az már egy hatásosabb, "programozott" dózis lesz.