A címnek megadott közmondás eléggé átfogó, de abban szerintem mindnyájan egyetérthetünk, hogy tapasztaltuk már ezt a jelenséget egyes személyeken, rosszabb esetbe pedig saját magunkon is. Igaz, a hibáink beismerése nem egy túl gyakori emberi tulajdonság.
A szokásos „közhely-kifejtősdit” meg is hagynám a többieknek és egy más, szubjektív szemszög feltérképezését tűzném ki célul ezzel a blogbejegyzéssel: miért változik valaki sunyi emberré? Mik lehetnek ennek az előzményei? Szóval a hangsúlyt az álszentségre, sunyiságra fogom kiélezni.
Minden ember, aki már az ismerkedés alkalmán sokat kedveskedik és nyalizik, az sunyi. Valaki jobban, valaki kevésbé, de mindegyik sáros közülük. Gondoljunk csak bele: mégis mi vesz rá valakit arra, hogy egy számára idegen emberrel kedveskedjen? Hisz' az az idegen ember nem adott még neki semmit; annak az idegen embernek nem tartozik egy forinttal se, az az idegen ember nem lökte ki egy vonat elől, illetve az az idegen ember nem feltétlen egy idős- vagy mozgáskorlátozott ember, akivel az alany illemtani- és erkölcsi okok miatt kedveskedne. Oké, a szerelmesek is kivételek, hiszen nekik céljuk az egymás iránti rajongás akár egy kávézóban, akár az ágyban, de ez nem is lényeges most. Viszont, egy nagyon is fontos szó ottmaradt az előző mondatomban: a cél. A sunyi embereknek céljuk van az indokolatlan kedveskedésükkel, csak nem mindegy, hogy amíg ezt két kanos fiatal javarészt biológiai okokból teszi, addig ők tudatosan. Tehát az igazi, vérbeli alamuszi nyuszik – akiket még a legnyugodtabbak is vadászpuskával lőnének le – mind szándékosan veszik fel ezt a szerepet. Álszenteskedni pedig felesleges, hiszen aki csakis kizárólag jó célokkal vette ezt fel, az Jézus volt. Még aki csak pusztán barátkozni akar, és emiatt nyalizik a megszokottnál többet, az is gyanús. Gyanús, mert nem lehet a barátkozás folyamatából kihagyni az ismerkedést, nincs „barátság első látásra”, ezek mind hasra ütött kifogások és baromságok.
Térjünk át az előzmények kifejtésére is, amik arra késztethetnek minket, hogy sunyivá váljunk. Mint említettem, a sunyik zászlóhajóit a tudatosság hajtja, mégis ahhoz, hogy valaki idáig eljusson, előbb csalódások sorozatát kell átélnie az életében. Sikeres emberek között ugyanis a sunyik is ritkábbak, mert nem tudnak akármiért irigykedni a másikra: ha sok barátunk van, minek is sajátítsuk ki a másikkal való barátságunkat? Ha azonban a másiknak van sok barátja, nekünk meg esetleg egy se, akkor miért is ne? Hiszen ez odáig fajulhat, hogy a másiknak is megromlanak a kapcsolatai és ez nekünk nagyon jól esik, mivel ő is átérzi, amin mi keresztül mentünk és ez így fair – beszél belőlünk az irigység. Az az irigység, ami eleinte egy lelki sérelemből, meg nem értettségből vagy primitívségből alakult ki, szép lassan rutinná válik, főleg akkor, ha „sikereket” is elérünk vele. A rutinhoz cél, a célhoz pedig tudatosság társul: ez a különbség sunyi és sunyi ember között – utaltam erre a vérbeli nyuszis kijelentésemmel.
Sokféle alamuszi nyuszi létezik (pl. amelyik nagyon szereti a répát de csak titokban eszi), mégis egy dologra fájnak a fogaik: a bizalmunkra. Ne is adjuk ingyen!
