Az életben vannak olyan dolgok, amelyek "láncszerűen" kapcsolódnak egymáshoz. Az élet nagyon jól tudja, hogy mi a legjobb módszer a tanításra, tapasztalatok szerzésére.

Ha valamilyen csalódás ér, az ok-okozati viszonyt és a következményeket is összekapcsolja körülötted. Nem hagyja, hogy kevéssel megúszd. Valahogy köztudott- és tapasztalt, hogyha bejön valami rossz dolog, az élet láncreakciója szinte biztos, hogy továbbra is kellemetlen eseménysorozatot hárít rád. Alátámasztom a legegyszerűbb példákkal: reggel késve ébredsz fel és sietned kell az iskolába. Útközben kifogod a lehető legnagyobb tömeget a buszon. Még az eső is elered, te meg a nagy sietség közepette nem figyelted ki az időjárást, jól elázol. Ha időben beérsz az iskolába, kezdesz fellélegezni, hogy legalább a feleltetést megúszod, de valamiért mégis téged hív ki a tanár, kapod a karót. Otthon leszidnak, és még le is betegedsz a reggeli incidens miatt. Mi ez, ha nem láncreakció? Mindez azonban a pozitív dolgokra is igaz lehet: ha valamiben a csúcson vagy, hirtelen másban is javulni kezdesz, mert az elismerés és az elért jutalmak miatt nő az önbizalmad: nagyobb célokat tűzöl ki, mint amit eddig elértél, de te lelkesedéssel vágsz beléjük. A belsőleg kiegyensúlyozott éned miatt a becsúszó pofonok se fájnak, könnyen veszed az akadályokat. Ha a kezdeti sikereidet nem érted volna el, nem lenne erőd ehhez. A pozitív-löket hiánya miatt nem lenne elég önbizalmad nagyobb fába vágni a fejszédet. A képzeletbeli láncod egyre magasabbra húz..

A csalódások jobban fájnak, a sikerek jobban esnek. A lánc erősen ránt téged balra vagy jobbra, hogy megedződj: a rosszból tanulj, a jóból pedig meríts. Ha az élet nem lenne ennyire pszichopata veled, akkor nem is szeretne.